Menü Bezárás

„Sokkal jobb egy ilyen kistelepülésen élni, mint városban”, „Az itteni közösség egy biztos háttér, amely megtámaszt”, „Soha nem mennék el innen” – néhány vélemény Alsómocsolád lakóitól. A kistelepülés letelepedési pályázatot hirdetett, a beköltözőket az önkormányzat mellett mentorok is segítik. De vajon miért jó itt élni? Riport Alsómocsoládról.

A vonat valamivel 10 óra előtt ér Dombóvárra. Az állomáson már vár minket a falugondnok, így el is indulunk Alsómocsolád felé. Útközben leginkább a szép tájat figyelem, a szelíd dombok övezte környéket – már a vonatút utolsó szakaszát is ezzel töltöttem, nekem nagyon tetszik ez a Hegyhátnak nevezett vidék – így nem tudom biztosan, de 10-15 percnél nem telik el több, és megérkezünk. Előbb, az út egy kanyarulatánál baloldalt feltűnnek a tavak, túlpartjukon Alsómocsolád házai, és már a templomtorony is látszik. Az út balra kanyarodik, és majdnem a tó partján futva visz be a hátán a zsákfaluba.

Amely – ez azonnal látszik – nagyon szép. Tulajdonképpen nem is a szép az első jelző, ami eszembe jut róla, hanem hogy kedves. Igen, nagyon kedves kis település, négy utcáját nagyjából 300-an lakják. Egy patak is keresztülszalad rajta, egyik oldalán meredek út vezet felfelé, a kálváriára, onnan kicsit tovább egy erdei tornapályára.

Mi a Faluházba tartunk, itt működik az önkormányzat, a posta, a könyvtár és a Teleház. Egy kisebb dombon nemrégiben épült, impozáns faház ad helyet mindezeknek, itt találkozunk Dicső László polgármesterrel, és néhány munkatársával – köztük Ginzer János, alpolgármesterrel is. Ő is tősgyökeres alsómocsoládi lakos, itt született, itt is nőtt fel.

– Büszkén említem, hogy itt születtem, engem még a bába segített a világra, az iskolaidőt és a katonaságot leszámítva mindig itt éltem – meséli. – Volt idő, mikor gondolkodtam azon, hogy máshova költözöm, ma már ez csak kósza gondolatnak tűnik. Nagyon szép gyerekkorom volt itt, a mostani polgármesterrel együtt nőttünk fel. Mi nem a mai kornak megfelelően, a szobában ültünk a billentyűzetet nyomkodva, hanem állandóan kint bandáztunk a határban, egész nap a szabadban. Ez a hely azoknak való, akik szeretik a csendet, a nyugalmat, akik megpróbálnák kicsit hagyományosabb módszerekkel az önellátást megvalósítani. De amúgy munkalehetőség is van bőven – teszi hozzá -, a közigazgatási területünkön belül több, mint a falu lakossága. Persze ebből sok olyan, ami különösebb iskolai végzettséget nem igényel, ezek akár átmeneti megoldásnak is jók lehetnek. Azt gondolom, aki egy tiszta, jó fekvésű, szép környezetű településen szeretne otthonra lelni, annak Alsómocsolád nagyon is megfelelhet – foglalja össze határozottan.

Az Őszi Fény Idősek Otthonának étkezdéjében ebédelünk. Ez is egy szép, új épület, alig pár éve bővítették. Mihályi Györgyné, Veronka szolgál ki minket, ő a letelepedési pályázat egyik mentora.

– A nagyszüleim tősgyökeres alsómocsoládiak voltak, amikor elvégeztem az iskolákat, evidens volt, hogy itt telepszem le – mondja. – A környezet akkor is ilyen szép, csendes volt, persze az infrastruktúra azóta rengeteget fejlődött. Három felnőtt fiam van, úgy tudtam felnevelni őket, hogy nyugodtan kimehettek az utcára játszani, nem kellett félteni őket. Ez egy zsáktelepülés, nincs átmenő forgalom, ma is nagyon biztonságos. A falu vezetésével is nagyon elégedett vagyok, megvan mindenünk, ami kell.

Ebéd után egy rövid sétát teszek. Könnyű bejárni a kis falut, hiszen minden közel van, alig pár percbe telik átugrani bárkihez egy kellemes csevejre. Csend van, és nyugalom, leszámítva a munkásokat, akik éppen a járdát kövezik. Ilyen helyen sétálva mindig megszáll valami szabadság-érzés, valami otthonosság, ahogy én is lelassulok, nyugodtabbá válok. És valami olyasmi is, ami leginkább a biztonsághoz hasonlít, és ezt az érzést csak fokozza, amikor távolról hallom, ahogy két járókelő üdvözli egymást, és kedvesen váltanak néhány szót. Igen, ez az: az emberek szóba állnak egymással, bárkihez hozzá lehet szólni, bárkivel lehet beszélgetni, nincs elidegenedés, mint a nagyvárosokban, ahol olyan sokan vagyunk, mégis, a tömegben sokszor annyira egyedül.

A templommal szemben a vendégház, túloldalon a kocsma, mellette a bolt, itt a falu központja, ide fut be több utca. Átellenben, átkelve a patakon mindkét oldalon egy-egy szintén szépen felújított házacska – egyik az egészségház, másik az ifjúsági központ.

A bolt vezetője, Pandurné Deák Ágnes, szintén az egyik mentor.

– Hogy miért szeretek itt élni? – ismétli meg kérdésemet, miközben fürgén szolgálja ki a vevőket.
– Ha valaki csak körbenéz a faluban, már meglátja a szépséget. Ha pedig itt is tölt néhány napot, megismeri az emberek kedvességét, közvetlenségét. Sokkal jobb egy ilyen kistelepülésen élni, mint városban.

 

Innen pár percre lakik még egy mentor, Rauschné Smodics Judit. Ő főleg vállalkozás beindításában segítene az ideköltözőknek, szerinte az állattenyésztésben vannak lehetőségek.
– Konkrétan lovarda létrehozására gondolok. Sokan szeretnek a jó levegőre, falura menni lovagolni, itt a természeti környezet erre nagyon alkalmas – lelkendezik. – Szerintem az való ide leginkább, aki a maga ura akar lenni, saját vállalkozást indítana. Az önkormányzat minden lehetséges támogatást megad a letelepedőknek, a közösség segítségével pedig minden megoldható. Én 51 éve élek itt, de nem mennék el innen soha – hangsúlyozza.

– Már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy nem szeretnék másutt élni, csak itt – ezt már néhány házzal arrébb, Furulyás Emese mondja, aki férjével együtt szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. – Mindketten tősgyökeresek vagyunk, én soha nem is vágytam nagyvárosba. Ez egy élhető település. Annak, aki ide szeretne jönni, azt tanácsolom, hogy igyekezzen minél jobban megismerni az itt élőket, a közösséget, a helyi értékeket, és ebben én nagyon szívesen segítek. Érdemes nyitottnak, barátkozónak lenni, Alsómocsoládon rengeteg program van a lakosság számára, ezekben jó részt venni – mondja.

A faluban amúgy 12-en vannak a letelepedést támogató mentorok. Köztük egy fiatal, kisgyermekes házaspár, Mészáros Krisztián és felesége, Mészáros-Taller Marietta. Ő az önkormányzatnál dolgozik, és a Demokratikus Alsómocsoládi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat vezetője.

– A szüleim és a nagyszüleim is itt élnek, ide születtem, minden ideköt – kezdi. – A közösség, amely körülvesz, annyira biztos háttér, amely minden élethelyzetben megtámaszt, ezért soha nem is vágytam el innen. Tudom, hogy ez ritka, a fiatalok inkább városokba mennek, én Pécsett jártam egyetemre, de ott nagyon rossz élményeim voltak. A tömeg, hogy állandóan szirénáztak, az elidegenedés, hogy az utcán szinte nem is nézünk egymásra, nem segítünk, nem köszönünk, mindez nekem nagyon idegen, ezek miatt nem is tudom elképzelni, hogy nagyvárosban éljek – sorolja.

– Én fiatalkoromban rengeteget nyaraltam itt, és már akkor is itt akartam élni, mert jó, élhető, szabad környezet, varázsa van – kapcsolódik be a beszélgetésbe Krisztián. Mivel kisgyerekes szülők, számukra fontos szempont, hogy egészséges a környezet, és biztonságos, nyugodtan el lehet engedni a gyerekeket a játszótérre, vagy akár kirándulni is egyedül, nem kell félni, hogy valami bajuk esik.

– Azért jó falun élni, és ez nálunk különösen igaz, mert mindenki ismer mindenkit – mondja Marietta. – Ennek persze néha vannak hátrányai, de sok előnye is: nem lehet ide úgy bejönni, hogy annak ne lenne nyoma. Az emberek figyelnek és észreveszik az idegeneket. Így valaki biztosan tudja, hogy merre jár a gyerek, ez ad egy biztonságot. Aki igazi közösségre vágyik, annak ez nagyon jó hely – hangsúlyozza. – Ha az ember elkezd nyitni a közösség felé, egyszer csak megéli, hogy jó ide tartozni, mert szeretik, figyelnek rá, megkérdezik, hogy van, sőt, becenevet kap. És nincs semmilyen gát vagy korlát attól, mert faluban laksz. Ezt a félelmet sokszor tapasztalom, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha falun élsz, nem vagy elzárva a világtól, ha van autód, a világ ugyanúgy megnyílik előtted. Lehet, hogy valamennyi időt utazol a munkahely és az otthonod között, de például Budapesten is utazol egy órát, vagy akár többet – csak ott a zsúfolt metrón, a büdös utcákon, itt meg a tiszta levegőjű szép tájon keresztül. A falunak amúgy sem az a dolga, hogy a városra jellemző infrastruktúrát biztosítson – az a város, ez meg a falu.

Alsómocsoládon egyébként a letelepedési pályázattól függetlenül van néhány új beköltöző is. Például egy szintén fiatal házaspár, Varsányi Szilárd és felesége, Alexandra, akik első gyermeküket várják. Igaz, Szilárd számára nem volt ez ismeretlen hely, a nagyszülei házát vették meg, és újítják fel saját erőből – és meg kell, hogy mondjam, nagyon kreatív ötletekkel.

– Itt nőttem fel nagyrészt, a nagyszüleimnél, már akkor is nagyon tetszett – kezdi Szilárd. – Ezelőtt Pécsett laktam egy lakásban, de mindig hiányzott valami. Kényelmes a városi élet, minden közel van, bevásárlási lehetőség, programok, de valahogy lélektelen számomra, hiszen még a szomszéd sem ismer igazán. Nekem fontos a természetközelség, Alsómocsoládnak a sok tó az egyik varázsa. Másrészt nagyon fejlett falu, nem tudok olyat mondani, ami itt nincs, és hiányzik. A mai világban talán könnyebb falura költözni, van autó, telefon, internet, tehát mindent ugyanúgy elérünk. A barátaimon is látom, hogy keresnek valami pluszt, mi ezt itt megtaláltuk.

– Ismersz olyanokat, akik tervezik, hogy falura költöznek? – kérdem.

– Igen, sokan gondolnak rá, de ez egy nagyon nehéz döntés. Nekünk is nyolc évbe telt. Huszonévesen a karrier még fontosabb, egyetemet végeztünk, én multicégnél dolgoztam, ez a korosztály nem biztos, hogy itt kezdené az életet. De ahogy lenyugszik az ember, átértékel dolgokat, többnyire rájön, mik az igazi értékek. Nyitottak vagyunk, szeretnénk részt venni minél több helyi programban, jó ehhez a közösséghez tartozni.

Szépen felújított vályogházuk a tóra néz, a telek majdnem a partig tart – ideális zöldség- és gyümölcstermesztésre. Ez Alex álma, aki amúgy festőművész.

– Én is falun nőttem fel, a Felvidéken, és mindig ilyen nagyságú faluban szerettem volna élni, mint ez, így nem volt kérdés, hogy jövünk-e. Szívesen vennék részt közösségi vállalkozásban is – mondja. – Azokat hívnám ide, akik szeretnek közel élni a természethez, és szeretnek dolgozni, létrehozni a saját életterüket.

– És azokat, akik szeretnének kikerülni a mókuskerékből, akik a saját életüket akarják megvalósítani – kapcsolódik be Szilárd. – Mi ott élünk, ahova a városiak kirándulni, biciklizni, vagy gombászni járnak. És jó érzés, hogy ahogy sétálunk a faluban, több kisgyermekes anyukával is találkozunk, mert hát ez a jövő.

Igen, a döntés, hogy az ember városból falura költözik, és főleg ennek végrehajtása, valóban nem könnyű – gondolkodom a visszaúton. Persze, most írhatnám azt, hogy míg az egyik oldal zajt, tömeget, elidegenedést nyújt, addig a másik oldalon ott a csend, a nyugalom, a tiszta levegő, a közösség. De talán az a legfontosabb, hogy hosszú távon mit tartunk valódi értékeknek. Én Alsómocsoládon minden ilyet megtaláltam.